Írogatok

Gondolatok,amik lehet, hogy nem csak nekem szólnak

Gondolatok,amik lehet, hogy nem csak nekem szólnak

Karizmatikus előadók nagy titka  

2017. január 11. - Fodor István83

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány rendezvényén jártam, ahol Bolya Imre inspirációs előadó tartott ízelítő workshop-ot a karizmatikus előadásmód témájában. 

Pár fontos gondolatot, titkot elárulok az előadásból. 
Karizmatikus előadónak nem születnek az emberek!!!  Ez jó hír, mert tanulható. Imre ezt az állítást két videóval szemléltette. Korunk egyik legismertebb és legkarizmatikusabb előadójának, kezdetek béli és karrierje csúcsán tartott előadásrészletével szemléltette. Steve Jobs kezdő előadóként a lapját nézve, haját igazgatva beszélt, a közönségét nem nagy sikerrel tudta lekötni. Nagy a kontraszt, ha a későbbi sok millió ember által várt és éljenzett bejelentő videókhoz képest.     

Érdekes gondolatok hangoztak el a lámpaláz fogalmáról is. A lámpaláz egy emberi túlélési ösztön következtében van jelen bennünk. Kiállunk ismeretlen emberek elé, nem tudjuk milyen reakciót vált ki belőlük a jelenlétünk, mondanivalónk. Belső automata védelmi rendszerünk felkészül a lehetséges legrosszabbakra, tojás és paradicsom esőt kapunk, még az meg is lehet, hogy lincselnek...  Az iskolarendszerünkben működő feleltetések sem voltak jó hatást a nyilvános beszédkészségünkre.  
A jó hír, hogy a lámpaláz is minimálisra csökkenthető.  

Sok hasznos anyag íródott a témában, az előadás felépítéséről kezdve a testbeszéden keresztül az előadást támogató technikai lehetőségek megismeréség.
Sok száz előadásból tudsz inspirálódni a TED jóvoltából, amelyek a youtube-on feliratozva is megtalálsz. Az ide felkerült 2-15 perces előadásokra jellemző, hogy a felkészült előadók is több hónapot készültek rövid, de annál tartalmasabb előadásukra. 

Egy örök igazsággal zárnám: Amivel foglalkozunk és fókuszt helyezünk rá az fejlődni fok.

15966416_1599920710025371_1647584175_o.jpg
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://felismeres-happyness.blog.hu/api/trackback/id/tr6612117509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása