Írogatok

Gondolatok,amik lehet, hogy nem csak nekem szólnak

Gondolatok,amik lehet, hogy nem csak nekem szólnak

Hogyan kerüld el a csalódást más emberben!

2020. március 26. - Fodor István83

unnamed_1.jpg

A valóságunkat mi teremtjük gondolatainkkal és cselekedeteinkkel. A gondolatokat tulajdonképpen mi fixáljuk, azzal hogy úgy gondoljuk! A másik ember gondolatait is mi fixálhatjuk a valóságunkban azáltal, hogy gondolunk valamit arról, hogy ő mit gondol. Érdemes a másik embertől megkérdezni mit gondol, de tudni kell, hogy 5 perc múlva lehet, hogy teljesen másképpen fogja gondolni. Viszont ha mi még úgy gondoljuk 3 hét múlva vagy 10 év múlva is, hogy valaki azt gondolja, amit mondott nekünk anno, ezzel csak a saját fejünkben fixáltuk az ő gondolatát, és  lehet, hogy ő már nem is emlékszik rá, hogy akkor mit mondott nekünk, mert milliárdnyi inger érte azóta.unnamed_2.jpg

Egy megoldás, ha el akarod kerülni a csalódást, köss tiszta megállapodást és írjátok le. (Két nem tudatos ember -akiknek mozgatóerői nincsenek tisztázva- nem tud tiszta megállapodást kötni, mert ösztön- és érzéslények és így képesek meggondolni magukat).  

avatar.jpg

A csalódás valójában egy szükségletünk, amit a másiktól vártunk volna, de az nem teljesült. Igazából mindegy milyen okból nem teljesült, egy pillanatra biztosan csalódás lesz. Persze az ember képes a megértésre, elfogadásra és a megbocsátásra is, de ezek komoly pszichológia és szellemi munkát jelentenek. Vannak szituációk, amikor könnyebb ez a folyamat pl.: amikor valaki azért nem megy el veled egy előre megbeszélt és várva-várt találkozóra, mert meghalt valamelyik hozzátartozója. Ezt könnyebb elfogadni és megbocsájtani, mint azt, amikor az az ember akivel az életét képzelte el, azt mondja legyen vége, még akkor is ha nincs senkije.

doayoilxcay-4iv.jpg

Akkor tudod elkerülni a csalódást, ha elfogadod, hogy minden pillanat új és újabb, megismételhetetlen. Ragaszkodás helyett elfogadod, hogy a világ és benne minden pillanatról-pillanatra változik. A pillanat a te gondolataiddal és mások gondolatival teremtődik. Vagyis, ha egy ember 10 perc múlva mást gondol, te akkor is szeretettel tudsz ránézni és nem haragszol rá, nem csalódsz, hogyan tehette ezt veled.      

boldogsag.png

A bejegyzés trackback címe:

https://felismeres-happyness.blog.hu/api/trackback/id/tr1115560410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása